Progresszív pedagógia
Célja: félelemmentes nevelés, autonóm személyiségek nevelése
Módszere: személyközpontú, szakszerű, közösségközpontú
Számára a legfőbb érték: igazság, fejlődés
Számára a legfőbb bűn: erőszak
A probléma megfogalmazása és pontos ismeretéből érdemes kiindulni. A klasszikus gyermeki ’bűnök’, mint a tudatlanság és a lustaság természetes hiányosságai a gyerekeknek, de kötelező lenne elkerülni (közvetve, vagy közvetlenül) az igazságtalanságra, butaságra és erőszakra nevelést. A progresszív (logikusan megújuló) pedagógia tanult az elavult nevelői stílusok hibáiból és szélsőséges megoldásaiból. Nem akarja eltúlozni az irányítást és nem akarja megszüntetni sem azt, hanem inkább a gyerekek intellektuális és érzelmi állapotukhoz mérten igyekszik rájuk illeszteni a módszereket és fokozatosan leválni róluk, hogy teret nyerjen a saját kompetenciájuk. Természetesnek tűnhet, hogy az általános iskolásokat sokkal inkább vezetni kell, mint az érettebb kamaszokat, de látható a korábbi példákból, hogy nem olyan egyértelmű, könnyen bele lehet csúszni a hibás megoldásokba a reflektálatlanság okán. Az okozza talán a legnagyobb vitát, hogy milyen mértékben szóljon bele a tanár az iskolában a gyerekek életébe?
A demokratikus stílus hibája a relativizmusa, amely inkább érdekérvényesítésre, mint értékkövetésre törekszik. Ezt a hibát talán egy következetesebb és logikusabb, végső soron szakmailag alaposabb megoldással lehetne orvosolni. Meglehetősen nagy tapasztalatot és hozzáértést igényel a tanár részéről, hogy ráérezzen a diákok éppen aktuális kompetenciáira és hagyni a diákokat kérdéseken gondolkodni, de terelni egy beszélgetést olyan irányba, amely egyre átfogóbb és ellentmondásmentesebb megoldásokat kínál. Nem lenne jó az sem, ha csak a tanár irányítása alatt történne minden, valószínűleg a diákokat egymással is hagyni kellene konfrontálódni, aminek a békés és nem problémakerülő kezelésére is meg kell tanítani őket.
A progresszív pedagógia legfontosabb értéke, hogy folyamatosan a gyerekek önfejlesztésének a kialakítását tartja szem előtt, és ahhoz mérten választ eszközöket és módszert. Minden gyerek fontos és minden gyerek minőségi foglalkozást érdemel, de ahhoz mérten ahol éppen ő tart. A túlságosan magasra állított mércével félelmet keltünk a gyerekben, mert nem tud neki megfelelni, a túl alacsony követelményekkel pedig nem stimuláljuk őket eléggé. Mint a sportban, nem lehet megtanítani a tenisz adogatás mozdulatát annak, aki még nem képes a dobásmozdulatra, annak a dobásmozdulatot kell megtanítani. A cél az lenne, hogy a gyerekek autonóm személyiséggé, azaz belsőleg kellően szabad emberré váljanak vagy legalább abba az irányba haladjanak a középiskola befejezésekor. Ehhez kellene az ember fejlődési görbéjének egy alaposabb kidolgozása, amely nem csak pl. az intellektussal, vagy a fizikai egészség fejlesztésével foglalkozik és abban látja az előrehaladást, hanem az embert egészként, holisztikusan, egy minden tekintetben fejlődő rendszerként értelmezi és ennek megfelelően alakít ki fejlődési stádiumokat, pl. foglalkozik erkölcsi és lelki érettséggel is.
Ha rendelkezésre állnának olyan eszközök (tesztek, mérések), amelyekkel a gyerekek fejlődésének éppen aktuális állapotát figyelemmel lehetne kísérni, akkor ahhoz mérten kellene a tanári ’beavatkozásokat’ adagolni és nem egy merev tantervnek megfelelően. Nem mindegy, hogy nagy létszámú osztályokban kell megtanítani a matematikát frontálisan, vagy kis létszámban csoportbontásban dolgozhatnak a gyerekek. Nem mindegy, hogy van idő a feladatokban elmélyedni és az életkoruknak megfelelően sok és érdekes információval találkoznak a téma kapcsán, vagy át kell szaladni pl. az emberi test működésén, mert „haladni kell az anyaggal”. Az sem mindegy, hogy a tanári kontroll a legapróbb tevékenységekre is kihat, vagy csak úgy és annyira szól bele, amennyire szükséges a tanítás minőségét figyelembe véve.
Ezt a pedagógiát viszont csak azok képviselhetik, akik önmagukban is szabadok és önfejlesztőek. A saját hiányosságainak a fokozatos felszámolását fontosnak tartó tanár kreatívabb megoldásokkal fog élni a munkája során és érzékenyebben fog hozzányúlni a problémákhoz, hiszen észreveszi a finomságokat. A tudományos elégedetlenségén keresztül növeli a tudását így a szakterületén is igazabb és életszerűbb információkkal tud szolgálni. Fejlődik az emberismerete, így a gyerekekkel való kapcsolatait az ideális irányba tudja vezetni, azaz egyre személyközpontúbbá válik a módszere. A progresszív tanár viszont nem létezhet, ha nincsen közössége. A progresszivitást képviselő tanárok szakmai fórumokon, konferenciákon, értekezleteken keresztül egymást is inspirálják.
A minőségi foglalkozást minőségi pedagógusoktól kaphatják a diákok, a minőségi pedagógusok egy jól működő felsőoktatásból érkezhetnek és egy olyan oktatási rendszerben végezhetik magas szinten a hivatásukat, amely támogatja a ’minőségibbé’ válást. A központosított, távolról irányított rendszerek, nem elég érzékenyek a helyi, iskolai szintű problémákra, így nem tűnnek elég jónak arra, hogy gyors és szakmai segítséget nyújtsanak ott, ahol szükség van rá. Valószínűleg egy decentralizált oktatási rendszerben jöhetnének létre olyan kreatív szakmai közösségek és pedagógiai műhelyek, amelyek a tantervet, az iskolák osztályait és az iskolai életet és belső szabályrendszerüket úgy formálják és módosítják, amely az adott iskolában lévő gyerekek fejlődését tekinti elsődleges céljának.