Mit nevezünk stílusnak és hogyan nyilvánul meg a nevelésen keresztül?
A nevelési stílusok tipológiájával három hasonló elmélet foglalkozik. Diana Baumrind és Ranschburg Jenő pszichológusok szerint a gondoskodás, érzelmi odafordulás mértéke és a korlátozások arányától függően négy nevelési típust lehet kialakítani: következetes vagy autoritatív (meleg-korlátozó), tekintélyelvű vagy autokrata (hideg-korlátozó), permisszív vagy megengedő (meleg-engedékeny), elhanyagoló (hideg-engedékeny). A két elméletben való apró különbség abban nyilvánul meg, hogy míg Ranschburg nevelői stílusában megkülönbözteti az elhanyagolót, addig Baumrind nem sorolja be a nevelői stílusok közé, mondván az elhanyagolás nem nevelés.
A nevelési stílusok tipológiájával három hasonló elmélet foglalkozik. Diana Baumrind és Ranschburg Jenő pszichológusok szerint a gondoskodás, érzelmi odafordulás mértéke és a korlátozások arányától függően négy nevelési típust lehet kialakítani: következetes vagy autoritatív (meleg-korlátozó), tekintélyelvű vagy autokrata (hideg-korlátozó), permisszív vagy megengedő (meleg-engedékeny), elhanyagoló (hideg-engedékeny). A két elméletben való apró különbség abban nyilvánul meg, hogy míg Ranschburg nevelői stílusában megkülönbözteti az elhanyagolót, addig Baumrind nem sorolja be a nevelői stílusok közé, mondván az elhanyagolás nem nevelés.
Kurt Lewin három vezetői típust különböztet meg, annak alapján, hogy a vezető a csoportot mennyire vonja be a döntésbe és milyen viszonyban van a csoporttal. Bár egy egyszerű kísérlet alapján jutott erre a következtetésre, az eredményei összecsengenek a korábban említett típusokkal, és alkalmazhatóak nevelési attitűdként is. Az elemzésem erre a három típusra korlátozódik, amely a pedagógiában három irányként is felfogható.
Nevelői stílusok (Lewin):
1. Laissez-faire
2. Autokratikus
3. Demokratikus
Nevelői stílusok (Lewin):
1. Laissez-faire
2. Autokratikus
3. Demokratikus
Laissez-faire
Jelentése: "engedjétek csinálni"
Célja: a gyerekek saját maguk fedezzék fel a világot és saját maguk szervezzék a tanulást
Módszere: a ráhagyás, a feladatok kiadása után igyekszik minél kevesebb plusz információt adni
Számára a legfőbb érték: a szabadság
Számára a legfőbb bűn: a kényszerítés
A laissez-faire nevelési stílust lehet tudatosan és tudattalanul is választani. Céljaiban kiváló, értékeiben követendő, bár egy alaposabb logikai vizsgálatnak kitéve az elméletet, felfedezzük az ellentmondásait, amelynek eredménye, hogy végül pont az eszméivel ellentétes hatás fog érvényesülni, tehát alapvetően önellentmondásos.
Jelentése: "engedjétek csinálni"
Célja: a gyerekek saját maguk fedezzék fel a világot és saját maguk szervezzék a tanulást
Módszere: a ráhagyás, a feladatok kiadása után igyekszik minél kevesebb plusz információt adni
Számára a legfőbb érték: a szabadság
Számára a legfőbb bűn: a kényszerítés
A laissez-faire nevelési stílust lehet tudatosan és tudattalanul is választani. Céljaiban kiváló, értékeiben követendő, bár egy alaposabb logikai vizsgálatnak kitéve az elméletet, felfedezzük az ellentmondásait, amelynek eredménye, hogy végül pont az eszméivel ellentétes hatás fog érvényesülni, tehát alapvetően önellentmondásos.
Nézzük legelőször a szabadságot, mint a legfőbb értéket. Mit ért szabadság alatt?
A be nem avatkozás hasznosságából és a külső kontroll megszüntetéséből az következik, hogy a szabadságot egy külső iránymutatástól való mentességként értelmezi, amely elősegíti az önálló indivídum kialakulását. A kontrollt negatív dolognak tartja, viszont a céljaival ellentétben képtelen megszüntetni a külső kontrollt, legyen szó akár a környezet korlátozó tényezőiről, balesetveszélyes helyzetben a tanár beavatkozásáról, de a nem akármilyen feladat kiosztása is korlátként jelenik meg az egyénnek. A legfőbb hiba viszont, hogy rosszul értelmezi a szabadság jelentését, az indivídum önállóságának a kialakulásában nem veszi figyelembe a belső szabadságot. A belső szabadság, mint az élőlény önszabályozása tanulás útján bontakozik ki, amely nem nélkülözheti a környezet pozitív, gondoskodó, önszabályozást támogató hatását.
A be nem avatkozás hasznosságából és a külső kontroll megszüntetéséből az következik, hogy a szabadságot egy külső iránymutatástól való mentességként értelmezi, amely elősegíti az önálló indivídum kialakulását. A kontrollt negatív dolognak tartja, viszont a céljaival ellentétben képtelen megszüntetni a külső kontrollt, legyen szó akár a környezet korlátozó tényezőiről, balesetveszélyes helyzetben a tanár beavatkozásáról, de a nem akármilyen feladat kiosztása is korlátként jelenik meg az egyénnek. A legfőbb hiba viszont, hogy rosszul értelmezi a szabadság jelentését, az indivídum önállóságának a kialakulásában nem veszi figyelembe a belső szabadságot. A belső szabadság, mint az élőlény önszabályozása tanulás útján bontakozik ki, amely nem nélkülözheti a környezet pozitív, gondoskodó, önszabályozást támogató hatását.
Olyan nem létezik, hogy a tanár nem tartozik valamelyik kategóriába. A leghanyagabb tanárnak is van nevelői stílusa, ez pedig a laissez-faire lesz. A képzetlen, a tanítást alapvetően nyűgként felfogó, a hivatását pénzszerzési lehetőségként kezelő tanárok hanyagul végzik a tanítást. Mivel saját magának és a diákoknak is azt szeretné, hogy jól érezzék magukat, ezért a 'jó hangulat' lesz célként kitűzve így alapvetően a következetlenség és a kényelmesség lesz az, ami meghatározza a tanítás folyamatát. A küzdelmet rövidtávon értelmezi, a feladatokat le akarja tudni a zavartalan érzések és a nehézségektől való megszabadulás miatt. Az otthon melege, a biztonság orientálja a nevelési módszereit. Szeretetet kapni akarja, a 'nem bántalak, te se bánts' elvet igyekszik követni, a szabadságot korlátoktól való mentességként fogja fel, az igazságról pedig relatívan gondolkodik, azaz mindenkinek igaza van a saját szempontjából. Önellentmondásos lesz, mert bár az elnyomást és az erőszakot elítéli, a hierarchiában érzi jól magát, és ha veszélyben forog a tanári tekintélye, nincsen más pedagógiai eszköze, mint a bosszúalapú büntetés és az erőszak. Következetlen hangulatemberként nincsenek olyan elvek, amelyekhez a gyerekek tudnának alkalmazkodni, így elveszíti a gyerekek tiszteletét. A problémákat nyűgként érezve az önfejlesztéstől is távol tartja magát, emiatt egy ördögi körben forogva egyre lejjebb ássa hitelességét.
A tudatosan alkalmazott be nem avatkozás viszont aranyat érhet! A nevelés célja még mindig a gyerekek autonómiájának kialakítása. Ahogyan azt a kommunikáció tudománya is tanítja a nem kommunikáció is kommunikáció, nagyszerűen lehet élni ezzel az eszközzel, hogy a külső, kontrolláló, túlszabályozó hatásoktól megóvjuk a gyerekeket. A túlszabályozás elveszi a gyerektől a saját erejének a megélését, így aláássa az önbizalmát, alulszabályozás során viszont a felnőtt nem segít és nem támogat akkor, amikor a gyerek arra rászorulna. A szempontok megtanítása nélkülözhetetlen, még akkor is ha rávezetéssel és nem közvetlenül történik. A tanár szakmaiságának teljes mértékben arra kell irányulnia, hogy a diák önfejlesztése fokozatosan bontakozzon ki és a saját szakmaiságát is abba az irányba igyekezzen továbbfejleszteni, hogy erre a feladatra minél több eszköz álljon rendelkezésére.
Autokratikus
Jelentése: "zsarnoki, uralkodó"
Cél: a diák beillesztése a világ hagyományos rendjébe
Módszerek: törekszik a folyamatos, részletekig kiterjedő kontrollra és az aprólékos ellenőrzésre. Egy személyben dönt önkényes alapon kérdésekről. A pedagógiai eszköztárából gyakran alkalmazza a megfélemlítést.
Számára a legfőbb érték: a hatalom, a rend
Számára a legfőbb bűn: az engedetlenség
Tekintély-elvű gondolkodásmód jellemzi az autokratikus nevelőt. Azt gondolja, hogy az igazságot életkor, hatalom, származás vagy társadalmi státusz alapján kell eldönteni, és az igazság egy elérhető, birtokolható dolog. Ezáltal a diáknak sosem fog igazat adni, mert a diák mindig is alacsonyabb szinten lesz mint ő maga. Az általa elképzelt hierarchiához való merev ragaszkodás mellékhatása viszont az, hogy eltompítja a gyermeki kíváncsiságot, a kamaszok kételkedését és megszünteti a világ mélyebb összefüggései iránti érdeklődést.
Autokratikus
Jelentése: "zsarnoki, uralkodó"
Cél: a diák beillesztése a világ hagyományos rendjébe
Módszerek: törekszik a folyamatos, részletekig kiterjedő kontrollra és az aprólékos ellenőrzésre. Egy személyben dönt önkényes alapon kérdésekről. A pedagógiai eszköztárából gyakran alkalmazza a megfélemlítést.
Számára a legfőbb érték: a hatalom, a rend
Számára a legfőbb bűn: az engedetlenség
Tekintély-elvű gondolkodásmód jellemzi az autokratikus nevelőt. Azt gondolja, hogy az igazságot életkor, hatalom, származás vagy társadalmi státusz alapján kell eldönteni, és az igazság egy elérhető, birtokolható dolog. Ezáltal a diáknak sosem fog igazat adni, mert a diák mindig is alacsonyabb szinten lesz mint ő maga. Az általa elképzelt hierarchiához való merev ragaszkodás mellékhatása viszont az, hogy eltompítja a gyermeki kíváncsiságot, a kamaszok kételkedését és megszünteti a világ mélyebb összefüggései iránti érdeklődést.
Nemcsak az értelmi fejlődésre van káros hatással az autokratikus nevelés, hanem az érzelmi intelligenciára is. Elhanyagolja a kooperáció-fejlesztő és szociális érzékenységet fejlesztő gyakorlatokat, ugyanis számára az élet lényege a versenyben való rátermettség bizonyítása. A versenyben a 'cél szentesíti az eszközt' elvet követi, azaz a sikerért (győzelemért) bármilyen eszközt megenged magának, viszont ha a diákok teszik ezt és kijátsszák a szabályokat pl. egy dolgozatnál, akkor a felháborodástól a bosszúig mindent bevet, hogy a megaláztatást enyhítse. Mivel az életet egy háborúként éli meg, ahol folyamatosan résen kell lenni és harcolni kell a túlélésért (bármit is jelentsen ez számára), a diákokban is az erőt és a rátermettséget fogja értékelni. A szeretetet alá-fölérendeltségben tudja csak értelmezni, emiatt a tanár-diák viszonyban sem törekszik az idő előrehaladtával a partnerségre, az életkora okán elvárja a feltétlen tiszteletet. A diákok belső szabadságának a kibontakozását a módszerei nem segítik elő, mert a folyamatos megfélemlítéssel elnyomja a diákok nyitottságát. Vagy a személyéhez fűződő erkölcstelen megfelelést, vagy pedig az értelmetlen destruktív lázadást fogja elérni.
A laissez-faire neveléssel ellentétben a legszembetűnőbb különbség a külső irányítás erőssége. Amíg a laissez-faire nevelő magára hagyja, az autokrata nevelő túlzottan kontrollálni akarja a diákokat, amivel aláássa a sikerélményekből építkező önbizalmat, és függőségi viszonyt alakít ki a tanár és a diák között. A gyerekek hozzászoknak az előre emésztett tudáshoz, a feladatok elvégzéséhez, a tanári önkénynek való megfeleléshez, de leszoknak a hatékony problematizálásról, ötletelésről, és a kreatív gondolkodásról. Ha viszont nem a diákok önfejlesztése és önállósága a cél, akkor marad a hatalomhoz való simulékonyságra, az intoleranciára, és a hatalmi játszmák világában való önérdekes helytállásra nevelés.