A testnevelés világán belül a testnevelés sajátossága miatt történnek olyan jelenségek, amelyek más tanórákon nem igazán fordulhatnak elő. Ezek közé tartozik a sokak számára ismert 'csak begurítom a labdát' típusú órák, amelynek létjogosultsága kérdéses lehet. De mi az ami kiváltja ezt a hozzáálláást és feltétlenül elítélendő-e, egy ilyen óra? |
1. alacsony a követelmény, nincsenek felépítve az órák, esetleg a tanár nem rendelkezik elég emberismerettel, hogy megtalálja a hangot a diákokkal. Összességében nincsen a diákoknak tanulás élményük.
2. mivel nem kell az órákon megszakadni, ezért lecsökken a tantárgy értéke, elkezdenek nem járni, vagy nem átöltözni, nincsen kihívás, nincsen küzdelem és fejlődés.
3. nem csak az órát kezdik el lenézni, hanem a tanárt is, aki felelős lenne a fejlődésért.
4. mivel azt nem csinálhatja meg a tanár, hogy elhagyja az órákat, különben alkalmatlanná válna a munkára, ezért el kezdi értékelni az öltözködést, a jelenlétet, olyan szabályokat hoz, amellyel rendőr szerepbe kergeti magát.
5. egyre több diák tartja fölöslegesnek a testnevelést és konfrontálódnak a tanárral, egyre rosszabb a hangulat, mert a tanár következetlenül és váltakozó súlyú szabályokkal próbálja korrigálni a helyzetet.
6. a tanár még inkább csökkenti a követelményeket, hiszen úgy értelmezi, hogy az anyag nehézsége miatt nem csinálnak semmit a gyerekek és különben meg nem akar rosszban lenni velük, így a könnyen elérhető jó jegyekben bízik. A jó jegy jutalom lenne, ha meg kellene érte dolgozni.
7. mivel ez egy ördögi kör, még inkább értékét veszti az óra, emiatt egyre rosszabb lesz a helyzet.
8. ebben a logikában maradva, egy dologgal viszont visszacsalhatóak a gyerekek, ha nem a tananyagot próbálja a tanár rájuk erőltetni, hanem azt csinálják, amit a diákok akarnak. Ez a megoldás pszichológiailag a legnyugisabb, hiszen legalább nincs harag a tanár és a diák között.
9. a tanár hátradől és begurítja a labdát.
Mivel a továbbiakban nem a tanár adja a kontextust, hanem a diák, emiatt zokon veszik a gyerekek, ha beleszólnak az ő szórakozásukba és nem is igénylik az irányítást, ebben a helyzetben az ő akaratuk érvényesül. A laissez-faire módszer alkalmazása egy következménye a felkészületlenségnek, a következetlenségnek, az elhiteltelenedésnek, a szakmaiatlanságnak, a szeretetlenségnek, a tudatlanságnak. A labdabegurítást lehet jutalomként használni, igazán akkor válik hasznos fűszerré az éves munkában, ha van mellette fokozatosan felépített tananyag és követelményrendszer, és ha ez nem csak a kerettantervhez, hanem a gyerekek tudásszintjéhez és lelki alkatához igazodik.
A játék akkor a legélvezetesebb, ha sportszerű és van benne tiszta küzdelem, viszont ahhoz sokat kell a diákokkal dolgozni, hogy meglegyen a kellő szintű szabályismeretük, a technikai és taktikai tudás, hogy rendelkezzenek a játék megszervezéséhez és lebonyolításához szükséges kompetenciákkal, amihez nélkülözhetetlen a tanár iránymutatása és tanítása. Az irányítás műveleteihez szükséges tudást kell elsajátíttatni, hogy a labdabegurítás működőképes és hasznos legyen.