„Álljatok a vonal mögé! Sorakozó! Osztály vigyázz!” Ezt a nyelvet tanítják hagyományosan az egyetemeken, ezért a legtöbb testnevelő ezekkel a kifejezésekkel, utasításokkal vezeti az órákat. Sok tanárnak tetszik, hogy a gyerekek vezényszavakra egyszerre különböző alakzatokat vesznek fel, másoknak viszont túl keménynek tűnik és igyekeznek lazábban bánni a diákokkal. De miért sérti a fülünket az utasítás és van-e valami baj a sorakozóval és az alakzatokkal? |
De miféle rend az, amiben a diákokat nem hagyják kibontakozni? Miféle rend az, amelyben a tanár nem bízik annyira a diákokban, hogy minden óvintézkedést a saját felelősségének érez, és nem tanítja meg nekik, hogy önállóan gondoskodjanak a biztonság megteremtéséről? Miféle rend az, amely a kihágásokat kollektív büntetéssel vagy megszégyenítéssel bünteti?
Az ellenkező oldalról vizsgálva a kérdést, az az ember viszont, aki minden áron támadja a sorban állást és a többsoros vonalban sorakozást, az összekeveri a formát a tartalommal, és még nem hallott informális (empatikus) módon történő formális szabályok betartásáról. Ha a gyerekek érzik, hogy szereti őket a tanár és mindent hajlandó értük megtenni, akkor nem fognak lázongani a szabályok ellen, csak akkor, ha azok igazságtalanok. Viszont ha a szabályokat erővel igyekeznek érvényesíteni, akkor a diákok a szabályokat vagy ’csak azért sem’, vagy pedig ’na jó, hogy örüljön és hagyjon békén’ hozzáállás miatt fogják betartani, de semmiféleképpen sem a szabály lényegének a megértése, vagy a tanár-diák közötti jó kapcsolat miatt.