Ebben a bejegyzésben egy helytelenül megfogalmazott dilemmát szeretnék bemutatni, amelynek téves következtetései félrevezethetnek bennünket. A dilemma így szól: a versenyeken alapuló játékokat fel kell váltania a kooperatív alapú játékoknak. Úgy gondolom, hogy a két fogalom szembeállításának a feloldása nélkülözhetetlen a nevelés továbblépése szempontjából. Abból a tapasztalatból kiindulva, amely a legtöbbünk számára ismerős élmény a testnevelés órák és az iskolán kívüli sporttevékenységek végzése során. A foglalkozást vezető felnőtt, megfeledkezik a versenyhelyzetben részt vevő gyerekek törekvéseiről, és úgy kezeli a játékban a győzteseket, mintha egyetlen ember vagy csapat diadala messze fölülmúlná a többi, versenyben részt vevő személy erőfeszítéseit. Az alapprobléma tehát a győzelem, mint a sport értékességének egyedüli legitimáló ereje, amely áthatja a versenyhelyzeteket, és amely kisgyerekkortól kezdve a szocializáció során érvényesíti kedvezőtlen hatásait. |
A probléma felvetése egyrészről örvendetes, ugyanis a probléma kikerülhetetlen, együttműködést vagy versenyt? A sportolásról való leszokás egyik jelentős tényezőjeként a testnevelés órákon a kompetitív játékokban megélt sikertelenséget és az esélyegyenlőtlenséget lehet okolni. A tradicionális sportfelfogásban olyannyira a győzelem túlértékelése zajlik, hogy a tudás hagyományozásáért felelős egyetemeken az újonnan végzett sportszakemberekre is jellemző ez a gondolkodás.
Meglepő, hogy a versenyzést, mint olyat pellengérre állítják, ahelyett, hogy különbséget tennének jó versenyzés és rossz versenyzés között. Számukra nem az igazságtalan verseny a probléma – felszínesen átlépve lényegi elemeken – hanem a verseny önmagában. A játékszabályok helyes alkalmazásával, a tanár körültekintő irányításával nem foglalkoznak, nem tesznek különbséget szakszerűbb és kevésbé szakszerű nézőpontok között. Nagy kár, hogy a versenyhelyzetekben megélt igazságosságról, azaz a sportszerűségről sincs szó, emiatt az erkölcsi (mérhetetlen) kategória egybemosódik a teljesítménybeli (mérhető) kategóriával. A minőséget összekeverik a mennyiséggel. Továbbá önellentmondásos az állítás, hogy a versenyzés káros, hiszen átvitt értelemben a saját nézeteit is ‘versenyeztette’ az elavultabb nézettel szemben. Etikai szempontból vizsgálva ez a szemlélet, leginkább az érzésetika nézeteit tükrözi a jó és a rossz tapasztalati úton (jó érzések által) történő megkülönböztetése, amely önmagában megérne egy filozófiai értékelemzést.
A kooperatív játékok sem használhatók viszont mindenre, sőt, a helytelenül használt gyakorlatoknak káros következményei vannak. Kár lenne elszaladni az olyan problémagócok mellett, mint egy pszichológiailag rosszul összeválogatott csapat, a barátok, barátnők követelőzései miatti állandó csapatok, elhanyagolt konfliktuskezelések, a tanár felkészületlenségéből fakadó problémák, vagy egy-egy diák túlzott munkája más csapattagok hanyagságai miatt.